Beszámoló a karácsonyi cipős doboz akcióról

2018-01-14

Gyülekezetünk minden évben részt a Karácsony előtti cipős doboz akcióban, úgy hogy a tagok összekészítik a dobozokat, majd azokat összegyűjtve eljuttatjuk valamelyik gyűjtőpontjára a Baptista Szeretetszolgálatnak.

Idén azonban gondoltunk egy merészet, és azt vállaltuk, hogy a Vecsési Bárka Baptista Gyülekezet maga létesít egy gyűjtőpontot, mivel számtalan rászorulót ismerünk Vecsésen és környékén, sok kapcsolatunk van határon túli gyülekezetekkel is. Vállaltuk azt is, hogy mi magunk fogjuk eljuttatni az összegyűjtött dobozokat az érintetteknek. Legnagyobb örömünkre, amikor ezt a tervet megosztottuk a Bálint Ágnes Kulturális Központ vezetőségével, ők azonnal mellénk álltak, és így partnerként helyet biztosítottak a gyűjtőpont kialakításában. De nem csak helyet adtak, hanem reklámozták is az akciót, és maguk is készítettek dobozokat. A Baptista Szeretetszolgálat hozzájárult, hogy hivatalos gyűjtőpont legyünk, és ők is reklámozták a vecsési elérhetőséget.

 

Ilyen remek kezdés után felemelő volt látni, ahogy fokozatosan megtelt a BÁKK előcsarnokában elhelyezett karácsonyfa környéke dobozokkal. A gyülekeztünk, a művház dolgozói, vecsési és környékbeli családok, munkahelyi kollektívák hozták el ajándékaikat, sőt még a Bálint Ágnes Óvoda is összefogta a saját adományozóit. Ennek hála több, mint 200, értékes ajándékokkal teli cipős doboz gyűlt össze, ami felülmúlta az előzetes várakozásokat. Ezúton is szeretnénk kifejezni mindenkinek köszönetünket, akik ránk bízták ezeket a kincseket, és közvetíteni azt a hálát feléjük, amit az ajándékozottak éreztek.

Nincs lehetőségünk minden gyermek nevét és képét közzétenni, akikhez eljuttattuk a csomagokat, de egy pár sorban beszámolunk a fontosabbakról.

Nem sokkal az első dobozok megérkezése után rögtön el is utazott gyülekezetünk egy csoportja a vajdasági Bácskossuthfalvára, hogy ott 5 különösen rászoruló családnak élelmiszercsomagot és cipős dobozt adjon. Itt 20 gyermeknek lett karácsonya azáltal, hogy idén először kapott ajándékot.

Később a Pest-megyei Pándon lévő „Nem adom fel” házat látogattuk meg, ahol 5 családnak vittük élelmiszersegélyt és 35 dobozt ajándékoztunk az ottani rászoruló gyerekeknek.

Vecsésen is megajándékoztunk 8 családot élelmiszercsomaggal és 15 dobozt juttatunk el olyanokhoz, akinek nincs pénzük ajándékra – gyakran még élelemre is alig.

Lehetőségünk volt nem pusztán a fizikai szükségek betöltésével kifejezni a törődésünket, szeretetünket, hanem a felnőtteknek elmondani, bábelőadással a gyerekeknek bemutatni, énekekkel hirdetni, hogy a legnagyobb ajándék az, amit Isten adott Jézus Krisztusban az embereknek. Ahogy Jakab apostol fogalmaz a Bibliában: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincsen változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása!”  Ezt közvetítettük az élelmiszercsomagokkal és a cipős dobozokkal is, mert erről szól a Karácsony.

A legtöbb dobozt Kárpátaljára juttattuk el, amihez a Baptista Szeretetszolgálat is adott még 300 darabot. Miután az ukrán határon mind sikeresen átjutott, a Zápszonyi Baptista Gyülekezetet kértük meg, hogy a kiosztásban segédkezzenek. Ennek köszönhetően a kicsi színmagyar falu minden iskolása (160 fő) és óvodása (62 fő) kaphatott egy-egy csomagot.

Jutott még csomag Rafajnaújfalura is, ahol minden óvodás (52 fő) és további 30 gyermek kaphatott ajándékot. Beregszászban 10, Beregújfaluban 60, Nagyberegen pedig 50 csomag került kiosztásra. Mindenhol karácsonyi program, Jézus születésére való emlékezés, éneklés, versmondás, a gyermekek produkciói kísérte az átadást.

Összegzésül elmondható, hogy felejthetetlen karácsonyi élményt nyújthattunk sok száz gyermeknek határon innen és túl. Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez.

(Téglási Lajos, baptista lelkipásztor)