A Vecsési Bárka a menekültek között

2015-09-16

Minden híradás hetek óta csak a menekültáradattal foglalkozik, percről-percre találkozunk új információkkal, hallunk elrettentő, elszomorító, félelmet keltő és reményt adó, bátorító beszámolókat is. A szinte követhetetlen, gyakran ellentmondó hírek hatására az ember csak kapkodja a fejét, nem tudja, kinek higgyen, hogyan reagáljon minderre.
Ez az ismeretlen helyzet, a bizonytalanság sokakban alakít ki frusztrációt, ellenszenvet, félelmet, elutasítást, esetleg közönyt. A keresztény egyházak, gyülekezetek is gyakran késve, esetlenül vagy éppen sehogy sem reagálnak. 
Gyülekezetünk több tagja már a krízis kialakulásának kezdetén megmozdult, és önkéntesként, más közösségek tagjaival összefogva ment le először a magyar-szerb határra élelmet és ruhát osztani, majd a pesti tranzitzónákba, amint azok kialakultak.
Aztán két hete a Baptista Szeretetszolgálat megkeresett minket egy lehetőséggel, és mi azonnal léptünk. Ők ugyanis orvosi és segélykonténerrel kitelepültek a Nyugati pályaudvar melletti tranzitzónába, és felajánlották nekünk, hogy csatlakozzunk hozzájuk, és az ott tartózkodók életét könnyítsük meg, amivel csak tudjuk.
Pár nap alatt sikerült felkészülnünk, és néhány asztallal és székkel kiköltöztünk a délutáni órákra, hogy a zónában lévő gyerekekkel foglalkozzunk. Kézműves foglalkozást, játékokat,élelmet és nassolni valót vittünk nekik, de ami ezeknél fontosabb: figyelemmel, törődéssel és szeretettel vettük körbe őket. Kivétel nélkül örömmel és lelkesen vettek részt mindenben, és jó volt látni a szülők támogatását, elismerését is. 
A helyzet nagyon gyorsan változott és egy hét leforgása alatt kiürült ez a tranzitzóna. Ez idő alatt pár száz gyermeknek sikerült pár óra boldogságot, szeretetet adnunk. Gyerekeknek, akik csak áldozatai az eseményeknek, akiknek a legális és illegális fogalma nem mond semmit, akik hónapokon keresztül csak utaznak és sodródnak a tömeggel, akiknek ebben a szörnyű helyzetben idő előtt kell felnőtté válniuk, akik nem tehetnek semmiről. Láttuk, éreztük hogy ugyan olyan gyerekek, mint akik a mi gyülekezetünkbe járnak, vagy akikkel az óvodákban, iskolákban találkozunk, még ha más is a nyelvük és a bőrszínük. 
Isten egy emberként mozgatta meg a gyülekezetünket, és emlékeztetett minket arra, hogy mi is csak Krisztus kegyelme és szeretete miatt lehetünk azok, akik vagyunk. Ez a szeretet pedig kötelez, mert Jézus példát adott, amikor nem válogatott, hanem kivétel nélkül lehajolt a betegekhez, nyomorultakhoz, számkivetettekhez. Ezért kell nekünk is ezt tenni: "Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hivatattok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az Ő nyomdokait kövessétek." (Péter első levele 2: 20-21) 
Istené a dicsőség, hogy ott lehettünk és emberséget, könyörületet adhattunk, hogy páraknak bemutathattuk milyen a keresztény Európa befogadó arca."